Imádok masztizni! Egyszerűen nem értem azokat a csajokat akik azt mondják hogy ők nem szoktak, meg hogy eszükbe sem jutna. Attól tudok leginkább kiakadni, az amikor azt mondja valaki hogy “..nincs rá szükségem…” Mi az hogy nincs rá szüksége? Honnan tudja ha még nem csinálta? Nekem viszont szükségem van rá. Minden nap, és van hogy naponta többször is. És ennek semmi köze ahhoz hogy most éppen nincs barátom. Amikor párkapcsolatom volt, akkor is rendszeresen maszturbáltam. Masztiztam ha nem volt ott velem, és masztiztam akkor is amikor ott volt. Imádta ő is nézni ahogy eljuttatom magam a csúcsra.
Most hogy végre nyári szünet van napjában többször is megkívánom. Anyuék sincsenek itthon napközben, így akkor tehetem meg amikor csak eszembe jut. És így hogy üres a lakás, nem mindig elégszem meg csak azzal, hogy megsimizem a puncimat. Szeretek kipróbálni új dolgokat.
Az egyik kedvencem a zuhany. Láttam olyan videót ahol csajszi befeküdt a kádba, és a csapból a puncijára zubogott a víz. Ezt sajnos nem tudom megcsinálni, mert a mi csaptelepünk nem ilyen. Próbáltam a zuhanyrózsával, de az nem volt az igazi. Aztán rájöttem hogy ha lecsavarom róla a zuhanyfejet, oda tudom irányítani a vízsugarat ahová csak akarom. Befekszem a kádba, a víz hőmérsékletét beállítom hogy kellemes legyen, és a csövet a puncimra irányítom, és csak hagyom hogy a csiklómra zúduló vízsugár eljuttasson a csúcsra.
De van hogy sokkal vadabb dolgokra vágyok. Az elmúlt hetekben masztiztam banánnal, kígyóuborkával, sőt egy sörösüveggel is megdugtam a puncim. Szóval az utóbbi időben elég gyakran nyúlok magamhoz, és innen jött az ötlet, hogy szívesen kipróbálnék egy vibirt. A barátommal annak idején kipróbáltuk a vibrációs péniszgyűrűt is. Valami egyszer használatos Durexet. Az is nagyon bejött, Azt már láttam korábban, hogy sok cikk van ezzel a témával kapcsolatban ezen az oldalon úgyhogy szétnéztem, hogy milyen vibrátort lenne érdemes vennem. Elolvastam a cikkeket, végiglapozgattam jó néhány szexshop ajánlatait. Azt mondanom sem kell hogy jó néhány termék megmozgatta a fantáziámat (pl. a távirányítós vibrációs tojások nagyon izgalmasnak tűnnek )
Nem akartam drágát, szóval inkább az egyszerűbbekkel szemezgetem. Végül egy arany színű rúdvibrátor mellett döntöttem. Nem is a nagyon olcsó kategória, nem is drága, nem is nagy de azért nem is kicsi. Megrendeltem, és izgatottan vártam hogy megérkezzen. Másnap kaptam az SMS-t hogy a csomag futárnál és délelőtt kézbesíti. Szuper, így anyuék sincsenek még itthon, és teljes nyugalomban játszhatok vele. Már a gondolattól elkezdtem nedvesedni. Izgultam, vártam az első vibrátoromat
Dudált a futár az utcán. Szinte azonnal elöntött a forróság. Éreztem hogy a puncim nedves lesz. Kiszaladtam, és csak reméltem hogy nem látja rajtam mennyire izgatott vagyok. csak egy rövid short volt rajtam meg egy hosszú póló. Bugyit nem vettem fel.
Kapkodva bontottam a dobozt. Nagy volt a kísértés napközben hogy magamhoz nyúljak, de direkt ellenálltam. Kibontottam a vibtátort. pontosan olyan volt amilyennek elképzeltem. kb 19cm hosszú arany színű rúdvibrátor. A klasszikus, ami mindenkinek beugrik ha meghallja ezt a szót.
– Basszus az elem! Azt hittem megőrülök. Elfelejtettem az elemet, és a vibrátornak ez nem volt tartozéka. Pánik szerűen próbáltam felhajtani otthon két darab ceruza elemet. Szerencsére az egyik távirányítóból sikerült kivennem kettő. (csak el ne felejtsem visszarakni )
Ledobtam a rövidnadrágom, és belehuppantam a fotelbe a nappaliba. A lábam nagy terpeszben feltettem a fotel két karfájára, bekapcsoltam a vibrátort, és izgatottam váram milyen lesz. Először csak a puncim kezdtem el vele simogatni. Próbálkoztam a fokozatokkal. A hegyét hozzányomtam a csiklómhoz, és élvezzem a bizsergető rezgéseket. A puncim tocsogott a nedvességtől. Jól benedvesítettem a vibri hegyét és úg simogattam vele magam. Becsuktam a szemem, a fejem hátra hajtottam és élveztem a kényeztetést. Bal kezemmel benyúltam a póló alá és a mellemet, mellbimbómat simogattam. A vibrátor hegye ráakadt arra a pontra, ahol legérzékenyebb vagyok. És már el sem akartam onnan mozdítani. A lélegzetem egyre szaporább lett, elindulta jól ismert remegés végig a combjaimon, és alig néhány perc múlva elélveztem. Szerencsére a fotel bórból van, mert jókora tócsa állt már alattam.
Nem hagytam abba. A rezgő vibrátort a hüvelyem bejáratához helyeztem és szép lassan becsúsztattam. Nagyon izgató érzés volt. Sosem volt bennem még semmi ami rezgett volna. De hamar rájöttem az ízére. Az előbb érzékien kényeztettem vele a csiklómat, most meg akartam vele dugni magam. Egyre gyorsabban mozgattam ki-be, és egyre mélyebbre hatoltam. A puncim egyre jobban cuppogott, ahogy egyre gyorsabban járt bennem ki-be a vibrátor. A tekintetem az előszoba tükörre esett és akkor megláttam magam kívülről. Mintha egy pornófilmet néztem volna. A lábaim felhúzva és terpeszben, a puncim csillog a nedvemtől, és az arany színű vibrátor meg jár bennem megállás nélkül. Pornószárnak éreztem magam!
A vibrátor vége minden egyes lökésnél mélyre csúszott a nunimban. Az uborkától is elélveztem (bár mondjuk az vastagabb volt), de a rezgés nagyon kellemes volt. A csípőm is megindult, ahogy egyre közelebb éreztem magam a csúcshoz. A vibrációt felcsavartam tökig, és vártam az orgazmust. Sikítva élveztem el. Még a vibrátor is kiesett a kezemből. Jó pár percig a padlón berregett, mire össze tudtam magam szedni annyira, hogy ki tudjam kapcsolni.
Boldogan szögeztem le, hogy bizony jó vásárt csináltam. És aznap még háromszor megerősítettem magam ebben!
Persze az elemeket elfelejtettem vissza rakni, de azért sikerült kimagyaráznom magam.
Rita